Ha nyár, akkor esküvő; ha esküvő, akkor lánybúcsú; ha lánybúcsú, akkor HOL?

Szponzorált tartalom

balatonpro.hu
balatonpro.hu

Megvan erre a tökéletes válasz: hol máshol, mint a Balaton közepén! A nővérem egyik barátnője megy férjhez a közeljövőben, és egy igazi bulizós csaj, így kissé bajban voltak, hol is tartsák a lánybúcsút, de a balatonpro.hu a segítségünkre sietett. Na, nem szó szerint, mi találtuk meg de úgy nézett ki, pont jókor. Ugyan az első volt a legdrágább opció, 15 ezer forint per fő, a csomag annyi mindent tartalmazott, hogy még úgy is bőven megérte nekik, hogy Adél részét természetesen együtt fizették. (Azért nem veszem magam bele, mert én csak kontárkodtam a szervezésben) Öten voltak, így szinte akármelyik hajó fedélzetén elfértek volna. A program egész napra szól természetesen hajó vezetővel. Korlátlan italfogyasztással a vitorlázás alatt, ingyenes belépéssel Siófok diszkóiba, szállás a hajón reggeli és vacsora, ha igénylik a kikötőben ÉS a másnapra wellness belépők egy luxus szállodába!

Komolyan evett a sárga irigység, mire a program végére értek. Pár percig elgondolkoztam rajta, hogy meghívatom magam csak azért is (hé, segítettem nekik szervezkedni!), de aztán megelégedtem azzal, miután körbe néztem a többi program között, hogy Ákos elvigyen az évfordulónkon egy pihentető sétavitorlázásra. Az ugyan nem egésznapos, de majdnem. 6 óra vitorlázás, majd/közben/alatt fürdés a Balaton közepén, italok (természetesen, az nem maradhat ki) és vízi játékok. Ez utóbbira nagyon kíváncsi leszek, milyenek lehetnek. Na persze előbb tudatnom kell Ákossal, hogy igen, természetesen elvisz séta hajókázni.

Azt még megemlíteném, csak mert érdekelhet mást is, hogy foglaló természetesen van a hajókra, ami 50 százaléka a fizetendő összegnek. A fizetendő összeg egészének meg kell érkeznie a foglalást követő 48 órán beül, és módosításra csak a lefoglalt időpontot megelőző 90 napnál korábban lehet (> 90 nap), utána már nem áll módodban, hogy változtass. Szóval itt vagy nagyon előre kell gondolkodni, vagy mindent az utolsó centiig kiszámolni előre.

Persze rossz idő esetén (viharban, ezt konkrétan részletezik is) van mód a kikötőben lévő bárban eltölteni az időt, ha a lánybúcsúról van szó, egyéb esetben pedig kapunk másik alkalmat, ami során élvezhetjük a vitorlázást-

Remélem másnak is felkeltette az érdeklődését a balatonpro.hu, keressétek őket bátran, ha vitorlázni támadna kedvetek.