Önnek telefon objektív kell?

telefon objektív
telefon objektív

“Mindig az a legjobb kamera, ami éppen nálad van!” – szól a mondás, amivel mindenképpen csak egyet lehet érteni. Mert hiába van otthon hiperszuper fényképezőgépünk, ha az nincsen éppen velünk, akkor olyan, mintha nem is lenne, ugyebár. De lehet, hogy nincs is ilyen szerkezet a birtokunkban! Egy telefon objektívvel a meglévő okostelefonunkat új szintre tudjuk emelni azzal, hogy különféle lencséket lehet ezzel a telefon kamerája elé helyezni. Így akár sokkal részletgazdagabb képek is készíthetőek, vagy éppen olyan ultraszéles felvételek, amiket a telefonunk kamerája magától, telefon objektív nélkül nem tudna összehozni. Egy-egy telefon objektív egyáltalán nem drága, így aztán bárki benevezhet egy ilyen kiegészítőbe, aki úgy gondolja, hogy egyszer-kétszer bizony szüksége lenne arra, hogy a fotói úgy nézzenek ki, ami csak objektívvel hozható össze, másrészt pedig az adott kiegészítőt magával is vinné arra, amerre éppen jár. Aki már látott külföldi turistát, akinek egyáltalán nem drága egy fél-egymilliós fényképezőgép, az biztosan megirigyelte már azt a fajta széles repertoárt, amit egy ilyen masinával el lehet érni: közeli, távoli – mindegy annak a gépnek, ami ennyi pénzbe kerül. Telefon objektívünk ehhez képes fillérekért lehet ha szétnézünk a tok-shop oldalán!